CreppyGastroBusiness

Amerikai nagyágyúknak tartott előadást a miskolci palacsintás vállalkozó

2016. július 05. - CreppyGastroBusiness

tarsadalmi-felelosseg-3.jpg

 

Amerikai nagyágyúknak tartott előadást a miskolci palacsintás vállalkozó

Barack Obama elnök és az Amerikai Egyesült Államok kormányzatának kezdeményezésére 2016-ban első alkalommal szerveztek olyan programot, amely az amerikai és európai innovatív vállalkozókat kívánja összekötni. Magyarországot Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz tulajdonosa képviselte.
A Young Transatlantic Innovation Leaders Initiative (YTILI) nevű program célja, hogy közös munkára, kapcsolatépítésre és egymástól való tanulásra buzdítsa a különböző kultúrákban élő vállalkozókat.

A YTILI a kis- és középvállalkozások és a befektetők találkozási pontjaként is szolgál a hosszú távú együttműködés reményében. A programot június 1. és 25. között rendezték meg: az amerikai kormányzat 47 sikeres fiatal vállalkozót hívott meg 42 európai országból. A vállalkozók „előválogatását” az országok amerikai nagykövetségei végezték, a pályázatokat a kormányzat bírálta el.

Tovább

A FRANCHISE EREJE - avagy csatlakozni egy bevált rendszerhez, vagy egyedül próbálkozni?

A FRANCHISE EREJE - avagy csatlakozni egy bevált rendszerhez, vagy egyedül próbálkozni?

Egyre több vállalkozó felismeri a franchise jellegű vállalkozásokban rejlő előnyöket, azonban sokan nem tudják, hogy miért érdemes egy kipróbált, bevezetett márkanév rendszeréhez csatlakozni. A következő néhány gondolat összehasonlítja a hagyományos vállalkozást a franchise rendszer előnyeivel. Lássuk miért jobb a Creppy Franchise mint egy hagyományos vendéglátás!
CREPPY FRANCHISE HAGYOMÁNYOS VENDÉGLÁTÁS
Creppy védett, országosan ismert, minőséggel és különleges vendéglátással párosított márkaneve.

 

Egy új egység bevezetendő, teljesen ismeretlen neve.
Creppy szakember csapata teljes körű betanítást követően, folyamatosan figyelemmel kísérve indítja útjára a franchise partner vállalkozását, kioktatva őt a kezdeti buktatók elkerülésére, a vállalkozás minden részterületén a legjobb útra terelve őt, a lehető leghamarabbi megtérülés miatt.

 

Egyedül, saját tapasztalat útján tanulja meg, hogy mit, miért és hogyan érdemes csinálni a vállalkozásban, mely sokakat eltántorít a kezdeti időszakban, ekkor mond csődöt a kezdő vállalkozások túlnyomó része.
Segítség az üzlethelyiség kiválasztásában és a Creppy márkához kifejlesztett arculat kialakításában, a tervezéstől a kivitelezésig a profitabilitás okán. A Creppy egységes arculatának látványa garancia a minőségi, különleges vendéglátásra, harmóniája hosszú évek tapasztalata alapján alakult ki.

 

Egyedül, piackutatási tapasztalatok híján szerzünk üzlethelyiséget.  Legtöbbször a magunk igényei és pénztárcánk szerint rendezünk be, ami általában rajtunk kívül nem jelent sokat senkinek.
Creppy profi csapata folyamatos tanácsadással segíti az üzlet, illetve konyhájának eszközökkel történő felszerelését, a lehető legjobb minőséget a legjobb áron garantálva, a hatékonyságot szem előtt tartva. Saját magamnak kell kitalálni, hogy mire lesz szükségem és így sem jut időben eszembe minden. Millió helyről kell beszereznem az eszközeimet, alkudozni napokat, megtalálni a minőségi, megbízható beszállítókat és a termékemhez szükséges alapanyagokat. 

 

Creppy csapat teljes, bevált informatikai rendszert, vállalatirányítási szoftvert biztosít, melyet potom áron bocsát a partner rendelkezésére. Saját magának keres és alakít ki egy informatikai rendszert, melyet a hosszadalmas kiválasztást követően  méregdrágán vásárol és tart fenn. Megtanulása után próbálja kevés hibával működtetni.

 

Teljes körű tanácsadás a munkaerő kiválasztásánál, munkatársak betanítása, folyamatos továbbképzése management, tanácsadás, folyamatos jelenlét.  Alkalmazottak önálló kiválasztása, saját tapasztalat útján cserélgetni őket és rájönni arra, hogy mi a megfelelő módszer arra, hogy megfelelően végezzék a munkájukat rengeteg idegeskedést és pénzkidobást okozva magamnak.

 

Creppy sajátmárkás, csúcsminőségű alapanyagok biztosítása, melyek kedvező áron könnyebbé, gyorsabbá teszik a mindennapi munkát. Megfelelő alapanyagok megtalálása, önálló kiválasztása, beszerzése, melyek gyengébb minőségűek és nem feltétlen teszik hatékonnyá a munkát.

 

Egységes, bevált, Creppy marketingstratégia, látvány elemek tervezésének, kivitelezésének biztosítása, Creppy országos médiakampányban való részvétel.  Saját magam találom ki a marketing elemeket, melyeket kikísérletezek, hogy megfelelőek-e kiválasztom a tervezőt és gyártót, elkészíttetem és elhelyezem őket.

 

Egységes, országos ismertségű logó biztosítása. Saját magam által kitalált, szűk körben ismert logó népszerűsítése.

 

Központi online marketing rendszerben történő reklámozás, alapozva országos ismertségünkre. Saját magam, az általam kialakítandó online felületeken, a saját környezetében reklámozom az egységet.

 

Saját website kiépítése, automatizált asztalfoglalási rendszerrel, saját domain-használati jogosultsággal, menedzselése, karbantartása. Önálló website felépítés, menedzselés, karbantartás, annak minden költség és idő vonzatával.

 

Saját facebook oldal létrehozása, menedzselése, karbantartása. Saját facebook oldal önálló létrehozása, menedzselése, felépítése.

 

Creppy több ezres látogatottságú online felületein reklámozás biztosítása. Online felületek önálló kialakítása, felépítése.

 

Creppy országos blogokban, hírekben történő megjelenési lehetőség. Saját blog indítása, szövegírása, bevezetése, managelése. 

 

Bevezetett, bevált akciók átvétele, használata. Akciók kikísérletezése, bevezetése.

 

A Creppy több ezres, országos adatbázisának használata, abban reklámozási lehetőség.

 

Saját vendégadatbázis kialakítása.
A minőség magas szintjének  folyamatos megőrzése érdekében külső ellenőrzések végzése. Saját maga ellenőrzi a minőséget, tapasztalat híján támpontok nélkül.

 

Titkos, egyedi, népszerű receptek átadása, használata. Saját receptek kikísérletezése, vendége elé tárása, bevezetése.

 

Ezek csupán a leglényegesebb támpontok, hogy könnyebb legyen mérlegelni, milyen vállalkozásban érdemes gondolkodni, ha valaki vendéglátásra adja a fejét.

---

Oszlánczi Réka: Idén tovább bővül a Creppy Franchise System

Oszlánczi Réka: Idén tovább bővül a Creppy Franchise System

Túrós palacsinta? Hortobágyi húsos palacsinta? Hát persze, ismerjük mindannyian. Hogy lehet sok más is, ami palacsinta? Tényleg? Mit szólnak például ahhoz, ha az étlapon Svejk kedvence így kelleti magát: vörösboros marhapörkölt, juhtúrós tejföllel locsolt zöldséges palacsintatekercsekkel, szalonnatepertővel.
No, igen, kitalálni és megalkotni akár egy pillanat műve is lehetett a derék katona kedvencét, de a miskolci Creppy Palacsintaház kínálatában már hosszú évek óta ez az egyik sláger. A 32 éves Oszlánczi Réka, a Creppy Franchise System alapítója, étterem tulajdonos, ügyvezető azon dolgozik, hogy a 80 tételes palacsinta kavalkádot minél többen megismerhessék – idén ezért indul be gőzerővel a franchise szisztéma.

Legutóbb egy kis faluból keresték meg, egy wellness szállodával tárgyal palacsintás pult létesítéséről, de további négy-öt érdeklődővel szintén egyeztet, fővárosival éppen úgy, mint vidékivel. A franchise rendszer a tematikus vendéglátásra épül (hol máshol beszélgethetnénk, mint egy franchise kávézóban…). Oszlánczi Réka a palacsintát választotta fő témaként, az Avas szívében a 150 vendég fogadására alkalmas Palacsintaház idén ősszel már tíz éves jubileumát ünnepli – a szülinapra parádés partival készülnek. A Palacsintaház és a Creppy név két éve forrt egybe, le is védték.

Már megfizették a tanulópénzt A franchise gondolata több mint két éve született. Sok vendég ostromolta Debrecentől, Győrön, Budapesten át Nyíregyházáig, hogy mikor lesz már az ő városukban is ilyen palacsintaház. Réka azt mondja: nagyon jól tudja, hogy a vendéglátás mivel jár, tökéletesen akkor működik, ha a tulajdonos napi személyes munkájával irányítja és ellenőrzi a csapatot. Ezért nem is akart belevágni máshol palacsintázók nyitásába. Viszont a módszert, a tudást, az általa már megfizetett tanulópénzek kockázata nélküli gyakorlatot átadja, ha ekkora igény van rá.

A jelenlegi franchise partner 2014-ben kereste meg Rékát, s azon az őszön a Rózsadombon meg is nyílt a CaféCino – ha nem is 80, de 40-es választékkal. Réka azt is tudja, hogy a jó ötlet, a piac ismerete és persze a tőke mellett türelemre szintén szükség van. Pusztán egy új étlaptól nem kezd azonnal dübörögni az étterem, a vendégeknek idő kell, hogy rákapjanak az újra, lássák a változatlan minőséget. A CaféCino jó egy éves működése azt mutatja, hogy Budapesten is bejött a vállalkozás.

A palacsinta franchise négy vonalon fut. A legdrágább változat az étterem, a kisebb, beülős, bisztró jellegű hely már olcsóbban kijön. Ha még lejjebb megyünk az üzemelési költségekkel és a beruházott tőkével, akkor a manapság rendkívül divatos StreetFood következik. Réka szerint a fesztiválok országa lettünk, a szórakozni vágyók gasztro-vonalon is vevők az újdonságokra, sőt, ki vannak éhezve azokra. Ebbe a körbe tartoznak a különböző vásárok is, ahol ugyancsak van keresnivalójuk a vendéglátósoknak. Éppen most gyártják a Réka megálmodta Creppy-kocsi prototípusát: a vállalkozásra jellemző arculatú utánfutós mini palacsintázót.

Réka legújabb kedvence a Creppy Sweet, amely édes palacsintákat kínál – egyfajta „palacsinta sarok” kialakításával, ilyet lehet például a szállodákban meghonosítani, természetesen a Creppy kínálat mellett, a technológia és a dizájn átvételével együtt.

A kapcsolatfelvételtől az üzemeltetésig Mit tegyen, aki csatlakozni kíván a Creppy-szisztémához? A kapcsolatfelvétel után meghatározzák, hogy a négy irányból melyikbe fogna a vállalkozó, s annak van-e üzleti realitása az adott helyen. Meghatározzák a szükséges konyhatechnológiai felszereléseket, s ha van rá igény, a géppark beszerzésében is közreműködik a Creppy a keverőgéptől kezdve a klíma technikáig mindenben. Ezután megtervezik a hely arculatát az összes kiegészítővel. A következő fázisban betanítják a személyzetet – és az összes szükséges hatósági engedély birtokában nyithat a legújabb palacsintázó hely, amelyet rendszeresen ellenőriznek, hogy minden előírást betartanak-e az üzemeltetők.

Éttermek és bisztrók esetében a pincéreknek külön forgatókönyvet írnak a teendőkről, hiszen ők a palacsintázó közvetlen marketingesei. Mondjuk, egy 80-100 fős éttermi beruházás az ingatlanon kívül több tízmilliós forrást igényelhet, a StreetFood verzió, tökéletes minőségben, tíz millió forint alatt kihozható, a Sweet pulthoz néhány millió elegendő.

A családi vállalkozás Miskolcon ma már 15 főt foglalkoztat, a konyhában Réka édesanyja a főnök. Réka családja korábban is a vendéglátásban dolgozott, vagyis neki sem volt idegen a terep. Annyira nem, hogy az egyetemi évek alatt (angol és szociológia szakot végzett 2007-ben), Réka saját fagylaltozóval kezdte a bizniszt, majd sorban jöttek az új lépcsőfokok, egészen a Palacsintaházig.

Miskolc jó példa arra, hogy a jó ötletek kemény befektetett munkával bárhol sikeresek lehetnek. Réka sokszor hallott sajnálkozó megjegyzéseket, hogy Borsod megyében aztán nehéz lehet vállalkozni! Lám, mégis lehet. A pesszimizmus helyett az agy megmozgatása meghozza az eredményt, és Borsodban ugyanúgy meg lehet találni a piaci réseket, mint máshol.

Nyitottak a külföldi trendekre Éppen ez a szemlélet vitte Oszlánczi Rékát a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségébe. Néhány éve a miskolci Fivosz-elnök hívta meg egy helyi rendezvényre, és tetszett, amit ott látott. Főleg az optimizmust, a segítőkészséget és az új kapcsolatokat értékelte nagyra, meg azt, hogy sok hasznosítható tanácsot kapott. Tanácsokat tavaly novembere óta szervezett formában ő is ad. A Fivosz Gasztro Bizottságának alelnökeként egyre több leendő vendéglátós hallgatja meg, mit kell tennie, hogy ezen a kimondottan kockázatos területen ne bukjon el. Nem mellékesen 2014-ben ő érdemelte ki a Fivosz Jövő Reménysége díját, amelyet a fiatal vállalkozók hetének záróünnepségén adták át.

Nagyon nyitottnak kell lennie a gasztronómiában a trendekre, figyelni kell a külföldi mozgásokat, újításokat, s azokból a saját ötleteinkkel spékelve, a másikat nem másolva, egyedit lehet alkotni. Ez Réka alapelve és receptje. És amit legalább ennyire fontosnak tart: egyszerre egy faladatra kell koncentrálni, de arra minden energiával, napi 24 órában. Ha valaki sok dologba kap, szétaprózhatja az energiáját, nem lesz biztos a siker.

Ezért nem is tervezi, hogy a palacsintás vállalkozáson kívül a közeljövőben másba kezd. Tökéletesen elégedett lenne azzal, ha a Creppy Franchise szisztéma 2016-ban további partnerekkel bővülne, és a meglévő palacsintázókban ugyanolyan elégedettek lennének a vendégek, mint eddig. Ehhez kell a marketing, a különböző akciók, a törzsvendégek kényeztetése és sok minden más. Réka a miért éppen palacsinta felvetésre, kérdéssel válaszol: miért, van, aki nem szereti a palacsintát? Hiszen nagyszerű köret is, sült krumpli, rizs vagy nokedli helyett feldobja a főfogást, de előételnek, levesbe és természetesen desszertnek ugyancsak jó szívvel ajánlható.

Emlékeznek még Svejk kedvencére? Ha esetleg nem rajonganak a húsért, tessék, itt van a Las Vega: spenót zöld palacsintába töltött pikáns gomba és paradicsom, különleges tejszínes gorgonzola mártással. Aztán ellazulásként jöhet a jól ismert túrós, valahogy úgy, ahogy a nagymamánk tette elénk.

Szerdahelyi Csaba

---

Étteremből megvalósult álom

Étteremből megvalósult álom - Ki van a palacsintamámor mögött?

Oszlánczi Réka, étterem tulajdonos, franchise alapító Megharcolt azért, ahol most tart,szívesen ad tanácsot az indulóknak. Maximalista és céltudatos.Megalkotta a Palacsintaházat, ami most egy újabb szintre lép Creppy Franchise System néven.

Angoltanárból étterem tulajdonos lettél. Mire kellett az egyetem? Maga az egyetem fegyelemre tanított és felkészített a menetrendjével a helytállásra, de egyébként azt gondolom az életben lehet igazán tanulni, sokszor a pofonokból.

Mi vitt a vendéglátásba?
Szülői mintát követtem. Ők ezen a területen dolgoztak, ebben éltem és nőttem fel és így tanultam meg a beszerzést, az egész munkarendet. Játékként fogtam fel, de közben eltanultam a szakmát.

A vállalkozói kultúrát otthonról hoztad. Mi volt ebben számodra vonzó?
Nagy előnyt jelentett, hogy én gyakorlatilag a vállalkozói létben szocializálódtam és nem is volt kérdés, hogy ezen az úton megye tovább. Nagyon vonzó volt a vállalkozás adta szabadság. Nagy előny, hogy az időmet magamnak osztom be, viszont sokkal több a munka és saját magamnak is meg kell felelnem. Nagy felelősség is a vállalkozói lét,mert ha nem jönnek az eredmények, akkor annak okát én elsősorban magamban keresem. Sokat követelek, de csak olyat, amit magamtól is elvárok, így ha nem megy valami, akkor a felelősséget is nekem kell vállalni.

Mennyire kezdted kicsiben? A családomnak volt büféje, bisztró, nagy étterem, menza, tehát a vendéglátás minden válfajába beleláttam gyerekként. Elsőként egy kis fagyizóval kezdtem, ebből jött egy cukrászda lehetősége mellé. Ezek után jött az egyetem, ezalatt indult a Palacsintaház.Bár az ügyvezető én vagyok, ez is családi vállalkozás, hiszen a konyhát teljesen édesanyám irányítja.

Volt az elejétől egy víziód, hogy hogyan fog ez felépülni évekkel később? Olyan éttermet szerettem volna, ami eltér a többitől és izgalmas, új színként jelenik meg a vendéglátás palettáján. Egy kis csalafintaságot kellett belevinni, így lett a palacsinta. Ezt mindenki szereti, de valami mást akartam. A palacsinta egy köret, egy tészta, ami akár egy bolognai spagetti palacsinta formájában is megállja a helyét vagy nokedli helyett palacsintatekercs a vörösboros marhapörkölt mellett. Így épült ki a receptúra és bővült folyamatosan. Első lépésben ezt akartuk, hogy sikerre vigyük az éttermet, ma pedig már bármilyen felmérésben a Palacsintaház a top3 étterem között van és már országos ismertségnek is örvend. Egyre többen keresik az ízeinket országszerte más városokban is, amihez felépítettünk egy rendszert, így lett a Creppy Franchise System. A tudást így át tudom adni és mások is sikeresek lehetnek egy saját vállalkozás üzemeltetésében.

Volt ellenállás az új ízekre? Óriási volt. Nagyon következetesen kellett mindenkinek elmondani, hogy igen, nálunk az étlap 90%-a tartalmaz palacsintát. Erős oktatással kellett átadni az alkalmazottaknak is és nekem is ezeket a válaszokat kellett adnom. Mára kialakult a palacsintaházas kultúra. Nem kell mindenkinek megfelelnünk és ezt érdemes minden vállalkozásnak szem előtt tartani.

Hol tartasz most az úton, ha a Creppy-t nézzük? Az új éttermek nyitásának igényeinek kielégítése komoly feladat. Újdonság az érdeklődők számára a Creppy Gasztro Business oldal, ami egyrészt tartalmazza az ajánlatunkat, másrészt a sikeres vendéglátóegység üzemeltetésének a trükkjeit. Nemrég jött létre például a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének egy Gasztro Bizottsága, ennek alelnökeként és alapító tagjaként is a vendéglátós vállalkozókat segítem. Úgy gondolom, hogy ha valaki vendéglátásban akar vállalkozást indítani, az keressen egy tapasztalt vállalkozót kövesse a járt utat.

Hova tovább a franchise-on túl? Egyelőre a franchise szélesítése a cél. 4-5 új partnert keresek jövő évre akik Creppy üzletet indítanak be saját maguk számára.

Kinek ajánlod a franchise rendszereteket? Négy ajánlatunk van a vállalkozó kedvűek számára. Az Éttermi vendéglátás, a Bisztrójellegű, csökkentett kínálatot, de minőségben ugyanazt adó egység, egy új fejlesztés a StreetFood, ami fesztiválokra való kitelepülésre alkalmas és a Sweet, kávézók számára az édesség vonalon.

---

Mi a franchise?

Franchise – a misztikus üzlet egyszerűen a Creppyvel

Adott egy kipróbált, és bizonyított üzemeltetési rendszer /Know-how/. Egy jól ismert, védett márkanév /Creppy Brand/. Mindebből létrejött egy sikeres és nagy népszerűségnek örvendő vállalkozás. Ez a Creppy Gastro Business terméke: az üzleti szolgáltatás. A franchise nem más, mint egy jogilag több szereplőt felölelő vállalkozási rendszer, melyben adott egy Rendszergazda és annak Partnerei.

Rendszergazda feljogosítja Partnereit a védett név /Creppy Brand/ használatára valamint a sikeres üzleti management /know-how/ alkalmazására. Mindemellett számos üzemeltetést egyszerűsítő és vendéggenerálás hatékonyságát fokozó szolgáltatásban is részesíti Partnereit:
- üzletnyitási támogatás /helyszínválasztás, hatósági megfelelés, HACCP, arculatkialakítás/ - speciálisan kifejlesztett, egyedi alapanyagokkal történő ellátás - központi oktatási rendszer /betanítás, folyamatos képzés/ - központi management- és minőségellenőrzési rendszer - központi marketing tevékenység

Mindezért Partner a megállapodásban rögzített egyedi és rendszeres díjat fizet. Ezen felül kötelezettséget vállal a Rendszergazda által elvárt dolgok használatára és módszerek alkalmazására, mely a vállakozása sikeréhez járul hozzá.

Rendszergazda és Partner között a Creppy Franchise Szerződés foglalja keretbe az üzemeltetés jogi hátterét. Eme jogi formula elválaszthatatlan részét képezi az úgynevezett Creppy Brandbook, ami az egész vállalkozás motorja, és kézikönyve. Ez az a formula, mely tartalmazza az üzleti titkokat, a recepteket, részletes üzemeltetési tudástárat, valamint azon módszereket és dolgokat, melyek alkalmazását Rendszergazda elvárja a sikeres vállalkozás érdekében.

Nagyjából röviden ennyi ez a misztikus üzleti modell, amiről azért érdemes többet is megtudni.

A Creppy Franchise-nál nem kell megfizetned a vállalkozás tanulópénzét, mi már megtettük helyetted, a kudarcokkal a Creppy nézett szembe korábban. Tudjuk, hogyan kell felépíteni egy sikeres vendéglátó üzletet és nem félünk továbbadni ezt a tudást. A partnerektől nem várunk egyebet, minthogy kreatívan másolják ezt a sikert, tartsák be a Creppy által elvárt követelményeket és együttes munkával jövedelmező üzlet tulajdonossá válnak belátható időn belül.

Jelszavunk: "Együtt, szakemberekkel könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb!"

---

Franchise rendszerben terjeszkedik a Creppy

Franchise rendszerben terjeszkedik a Creppy

Védett magyar márkanév lett a miskolci Creppy, amely a palacsintát kreatív módon újraértelmezve beemelte a gasztronómiai választékba. Rövid idő alatt sikeres lett az erre alapított családi vállalkozás, amely októberben ünnepelte alapításának 9. évfordulóját, és most már franchise rendszerben szélesítik a különleges óriáspalacsintákra szakosodott vendéglátó üzletek körét.

A hazai sikerek ismeretében megjósolható a nemzetközi karrier is, mert a rendszer alapja, a palacsinta egyszerűségében nagyszerű termék. És ha némi fantáziával párosul, még esküvői menüsor is készíthető belőle – ahogyan erre is volt már példa. Jelenleg is több, leendő franchise partnerrel tárgyal az alapító-ügyvezető, Oszlánczi Réka, aki egyébként a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége Gasztro Bizottságának alelnöke is.

Milyen szakmai megfontolásból választották a családi vállalkozáshoz a palacsintát? Miért gondolták, hogy gazdaságilag, a megtérülés és a technikai kivitelezhetőség szempontjából ez jó termék lesz?

Amikor 9 évvel ezelőtt kidolgoztuk a vállalkozás koncepcióját, abból indultunk ki, hogy nem akarunk hagyományos vendéglátást művelni – amelybe én tulajdonképpen szüleim révén beleszülettem. Úgy láttuk, ezekből Miskolcon is nagyon sok van, és emiatt igen egysíkú a kínálat. Mi olyat szerettünk volna, ami „nagyot üt”, ami szokatlan, és felkavarja egy kicsit a gasztronómia állóvizét. Régi tervünk volt egy palacsintás vendéglátóhely, a Palacsintaház kialakításával ezt az ötletünket váltottuk valóra. Érvként az szólt mellette, hogy a palacsintát mindenki szereti, sokféle módon és variációban, sósan, különféle ragukkal is elkészíthető ez az egyszerű finomság. A beindítás költségei azonban egy szokványos étterem indítási költségeivel értek fel, mert a HACCP-nek megfelelő éttermi konyhatechnológiával nyitottuk meg Miskolcon a Palacsintaházat, ahol azonnal tematizáltuk a kínálatot és felvállaltuk a palacsinta éttermi prezentálását.

Már induláskor megrajzolták a vállalkozás fejlődésének ívét?

23 évesen boldog voltam, hogy az egyetem elvégzése után a saját családunk vállalkozásában dolgozhatok. Határozott célokat tűztünk ki, megfogalmaztuk azt, hogy mit és hogyan akarunk a palacsintával, illetve irányt adtunk vállalkozásunknak. Az elején persze kaptunk pofonokat is, mert sokan jobban szeretik a megszokottat rendelni, mint az izgalmas ízeket kipróbálni. Az évek során számos hagyományos fogás is felkerült a több mint 80-féle ételvariációt számláló étlapunkra, de persze mindnek köze van a palacsintához, jól példázva, hogy ez a tészta minden menüfunkcióban használható. Ám rövid idő alatt sikerült elfogadtatni az emberekkel, hogy van étel és élet a megszokottakon kívül is. Nagy örömünk, hogy a Tripadvisor szerint mára a mi Creppy Palacsintaházunk lett Miskolc egyik első számú gasztronómiai vonzereje, ahová nemcsak a régióból, hanem külföldről is visszatérnek a vendégek.

A lassú, szisztematikus piacépítés két éve után felmerült az igény, hogy más városokban is nyíljanak Creppy üzletek, de ennek leghatékonyabb módját a család nem újabb saját üzletek nyitásában, hanem a franchise rendszerben való terjeszkedésben látta. A vállalkozók következő generációit azzal kívánjuk többek között segíteni, hogy a vendéglátásban szerzett tapasztalatainkat és módszerünket megosztjuk a creppygastrobusiness.com oldalon. Tavaly a Creppy védett márka lett, mely egyet jelent az új gasztronómiai irányzattal, egyfajta forradalommal, amely a palacsintás ételkülönlegességeken alapul, és játékos eleme is van, amit a palacsinta hív elő a vendégekből. Ha ez társul a séf kreativitásával, akkor máris ott vagyunk az esküvői menünél, amelyben a levestől a háromemeletes tortáig minden étel a palacsintát idézte.

Az egyik első franchise partner a budai CaféCino lett, ahol tavaly vezették be a Creppy-t. Ez a vállalkozás egy év alatt rendkívül népszerűvé tette a különleges palacsintás ételeket a fővárosban. A rózsadombi bisztróban hamarosan ebédmenüt is építenek a palacsintás választékra.

Mit kapnak a franchise partnerek, ha vállalkozásukat erre a különleges óriáspalacsintára állítják át?

A bevezetett védett márkanevet, vele a speciális recepteket és a követendő technológiát, a prémium Creppy alapanyagokat, hogy mindig és mindenhol egyformán megfelelő legyen a minőség. Rendszeres oktatást a személyzetnek, állandó kontrollt és minőség ellenőrzést, valamint országos marketinget és egyedi üzemeltetési tanácsadást. De abban is segítünk, hogy megtalálják az ideális helyszínt és vállalkozási formát, akár kezdők a vendéglátásban, akár tapasztaltak.

A partnerek milyen formában csatlakozhatnak a Creppyhez?

Erre több lehetőség is van: az Étterem a leghatékonyabban megtérülő vállalkozás, de ha a meleg konyhás vendéglátóhelyek alacsonyabb költségvetéssel, kisebb választékkal tudnak működni, akkor a Bisztró formát ajánljuk. Van egy forradalmi variációnk a StreetFood üzleteknek, és most fejlesztjük a Sweet-üzleteket, amelyek édes palacsinta kreációinkkal foglalkoznak.

Kiknek lehet ideális a csatlakozás a Creppy Franchise Systemhez?

A vállalkozó szelleműeknek, akiknek még kevés a tapasztalata, és azoknak is, akik már üzemeltetnek egy helyet, de azt szeretnék élénkíteni, izgalmassá tenni. Aki pedig még nem dolgozott a vendéglátásban, de egy vállalkozásban szeretné kipróbálni magát, annak a Creppy egyszerűen követhető megoldásokat tud nyújtani. Azért, mert mi speciális recepteket adunk, egy jó, és különleges terméket, amely ma már Katus Attilával együttműködve szénhidrát csökkentett változatban is elérhető, és kidolgoztuk a gluténmentes palacsintát is. A mi óriáspalacsintánk – ezt már pontosan tudjuk – egy nagyon jó ár-értékarányú termék, amelyből éttermi színvonalú választékot lehet felépíteni. Ennek az elkészítéséhez, a díszítéséhez, a tálalásához pontos módszertant nyújtunk. És – nem mellékesen – azt az értéket, amit egy családi összefogás ereje jelent. Nemcsak a mi családunkét, hanem azokét is, akik csatlakoznak a Creppy-hez.
(x)
Elérhetőségek:
Creppy palacsinták: www.creppy.hu Creppy PalacsintaHáz Miskolc: 3530, Miskolc, Mélyvölgy utca 212.
Creppy CafeCino Budapest: 1025, Budapest, Törökvész u. 87-91.
Creppy Franchise: www.creppygastrobusiness.com

A cikk lelőhelye: VENDÉGLÁTÁS MAGAZIN – 58. évfolyam/2015. novemberi szám
Franchise rendszerben terjeszkedik a Creppy

Hab a palacsintán

Hab a palacsintán

Ma már külföldről is érkeznek vendégek a különleges hangulatú miskolci „pincevilág” kapujában található Creppy Palacsintaházba. A fiatal tulajdonos, Oszlánczi Réka szerint a helyszín adottságai és a konyhai kreativitás egyaránt szükséges volt a kulináris élményközpont létrejöttéhez.

Lengyel Viktor -Heti Válasz - riportja

A miskolci Avas-hegy oldalában elhelyezkedő, több százéves kisavasi pincesor egykor híres volt a társasági összejövetelekről, vacsorákról, borozásokról. Ezt a hagyományt folytatja a Creppy PalacsintaHáz is?

A Kisavas egykori hangulatából, a híres „pinceéletből” az elmúlt évtizedekre szinte semmi nem maradt. A pincevilág elnéptelenedett és az állaga is leromlott – nem nyújtott túl szívemelő látványt, pedig a városrész vendéglátás szempontjából kifejezetten előnyös helyen, a belvárostól legfeljebb öt percre található. A Palacsintaház a pincesor kapujában helyezkedik el, és büszkén valljuk magunkat a vendéglátói hagyomány felélesztőinek, folytatóinak. Remélem sikerült a hely hangulatához méltó, különleges kínálatot összeállítanunk.

Miért pont a palacsinta került a középpontba?

Ezt sokszor megkérdezik tőlem, de máig nem találtam jobb választ: Ki ne szeretné a palacsintát?

Nincs ilyen ember?

Én legalábbis még nem találkoztam vele. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne unalmas egy ilyen étterem. Semmi esetre sem szerettem volna egy újabb „klasszikus”, “tizenkettő egy tucat” palacsintázót nyitni, ezért igyekeztünk kreatívan nyúlni a témához. A palacsinta egy tészta, így tulajdonképpen egy köretféle, melynek van édes és sós változata is, ki lehet rántani, meg lehet tölteni, és még száz különféle módon kínálható.

Fogékonyak a vendégek a reformpalacsintákra?

Van, aki először meglepődik például a palacsintával felszolgált vörösboros marhapörköltön, de aki ki meri próbálni, mindig elégedett. Persze a konzervatívabb vendégek is megtalálják a számításukat; tulajdonképpen ebben áll a palacsinta sikere.

Ami egyben az Ön sikere is – ezt ismerte el a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége a nemrégiben átadott, „Jövő Reménysége” díjjal.

A FIVOSZ nem csak a díjjal, de gyakorlati segítséggel is támogatta a munkánkat, amiért nagyon hálás vagyok. Részben a Szövetség útmutatása mentén sikerült kidolgoznunk a franchise rendszerünket, mely után rengetegen érdeklődnek. Idén ősszel el is indult az első üzlet Budapest második kerületében. De a törzshelyünk persze mindig a miskolci étterem marad.

A Kisavason nyolc éve nyitottak. Ma már éledezik a „pincevilág”?

Egyértelműen megindult valami. A Palacsintaház egyike Miskolc három leglátogatottabb éttermének, gyakori a telt ház. Különösen nagy büszkeség számunkra, hogy sokan jönnek a városon kívülről is, nem ritkán az országhatáron túlról. A pincesor így nemsokára talán újra visszanyeri jó hírét.

Felcsavart történet

A Creppy PalacsintaHáz tulajdonosának családja hosszú ideje foglalkozik vendéglátással; üzemeltettek saját éttermet, büfét, bisztrót de volt kis fagyizójuk, cukrászdájuk is. Bár Oszlánczi Réka a Miskolci Egyetem angol és szociológia szakán szerzett diplomát, már tanulmányai alatt a családi tradíció folytatására törekedett. A PalacsintaHáz ebben az időben nyitotta meg kapuit, és egyedi kínálatával, illetve különleges atmoszférájával gyorsan a miskolciak egyik kedvelt éttermévé vált. A ma már franchise rendszert működtető vállalkozás tíz embernek ad munkát, tavalyi árbevétele 25 millió forint volt.

Névjegy: Cím: Oszlánczi Réka 1983-ban született Miskolcon. 2007-ben angol és szociológia szakon szerzett diplomát. 2006-ban elindította a Creppy Palacsintaházat. Idén megnyílt az első franchise étterem Budapesten.

Az interjú lelőhelye:
HETI VÁLASZ – XIV. Évfolyam 50. Szám – 2014. december 11.

---

 

Mi a vendéglátás?

Mi a vendéglátás?

Napjaink felgyorsult világában egész napos rohanás, intézkedés, megfelelés számos helyen és szerepben: mert a főnök kéri a beszámolót, a gyerekkel témazáróra kell készülni, a kocsi defektet kapott, és az átutalás…. Néha jólesik csak egy órára is kiszakadni a hétköznapi stresszből, egy forró fürdő, egy gyertyafényes vacsora, egy kis kényeztetés.

A vendéglátásban ennek az időzítése másképp működik: ugyanis amikor az embereknek végre kiszakadhatnak a hétköznapokból, és el lehet kicsit lazulni, akkor kell a másik oldalon nekünk helyt állni. Hiszen az elvárás igencsak magasan van: frissen vasalt munkaruha, ápolt külső, kellemes megjelenés, és széles mosoly… Ez a vendéglátás belépője a kiszolgáló személyzet számára. Az igazi vendéglátás nem ott kezdődik, hogy ételt rakunk a vendég elé. Az érdemi vendéglátás azzal indul, hogy tisztázzuk, ki is maga a VENDÉG.

A vendég az a személy, akitől fontosabb személy nem létezik számunkra. Az ő igényének kielégítése, kényelme, és maximális elégedettsége a cél. Ennek érdekében kell az egész kiszolgálási folyamatot megtervezni, és véghezvinni. A Creppy PalacsintaHáz vezetőjeként és a Creppy filozófia hirdetőjeként nap mint nap ezt a várom el kollégáimtól, partnereimtől és a felszolgálóimtól.
Amikor egy ember pályát választ, és azt tűzi ki célul, hogy másokat vendégül lát, akkor nem egy iskolát választ, hanem egy hivatást. Elkötelezi magát mások szolgálata mellett. A mellett hogy minden egyes alkalommal, amikor belép valaki abba a vendéglőbe, étterembe, vagy akár egy büfébe, azt a legexkluzívabb kiszolgálásban részesíti.

Egy új felszolgáló munkatárs a betanulási periódusában minden alkalommal elmesélem, hogy a vendéglátás nem más, mint maga a művészet. Az étterem maga a színház, ahol a vendég a néző, avagy az élmény élvezője. A vendég igen magas elvárásokkal érkezik eme különleges színházba, ahol a pincérnek színész módjára kell viselkedni: a kiállása, gesztusai, mimikája mind mesét rejtenek. Gondoljunk csak bele, ha James Bond unott fejjel mentené meg a világot, mert épp az őt játszó színésznek magánügyi problémái lennének.

Visszatérve a gasztronómia területére: a vendégfogadási, ajánlási technikái kommunikációs módszereiben rejlik. Ezen túl pedig a kiszolgálás forgatókönyvének olyan tökéletességgel kell lennie megírva, mint egy remekműnek. Úgy gondolom, nagyon fontos a szakmai alapképzés ismereti, azonban ezt a hivatást nem lehet úgy űzni, hogy nincs mögötte hatalmas szív. Ez nem csupán egy állás, ami a napi betevőt eredményezi, ez sokkal több annál. Magas szintű alázatot követel, hiszen a vendég mosolya a legnagyobb elismerés.

A jó vendéglátó tudja, hogy a siker receptje a részletekben rejlik. Ugyanis a legnagyobb elismerés az, ha a vendég úgy kap tökéletes kiszolgálást, hogy valójában pontosan nem tudja leírni az élményt, mitől volt az tökéletes. Mindezt a tökéletességet az apróságok adják, amik mind a vendég kényelmét szolgálják. Ezek az apró részek formálódnak egésszé a vendég fejében, amiből aztán a konklúziót végül levonja. Ide tartoznak többet között a következők (a teljesség igénye nélkül):

a kiszolgáló szaktudása, hogy alapvető tudását a felszolgálási technikákról a gyakorlatban is professzionálisan alkalmazza
figyelmessége, hogy előre nyitja az étterem ajtaját
felkészültsége, hogy zsigerből tudja, mit kell ajánlania adott szituációban
segítőkészsége, hogy a földre véletlenül leesett villát azonnal cseréli
türelme, hogy egy feszült vendég problémáját és igényeit is kedvesen kezeli
kitartása, hogy a legfárasztóbb nap végén betérő vendéget is a legnagyobb alázattal tudja kezelni
eleganciája, hogy ismeri a felszolgáláshoz szükséges etikettet, és saját személyiségéhez igazítva tudja azt munkájába beépíteni és alkalmazni.

Hiszen ekkor tud egy felszolgáló igazán kiteljesedni és a szakmáját hivatásként kezelni. Nagyon fontos, hogy az általa előadott szerep amit a vendégek előtt kell előadnia személyiségéhez illő legyen, mert sohasem tud lenni egy mosoly őszinte lenni, ha nincs mögötte valós érzelem. És az arc mimikája azonnal lerántja a leplet arról, aki nem hivatásként űzi foglalkozását.

A Creppyben arra törekszünk, hogy a palacsintarajongók a lehető legtökéletesebb hivatástudatos kollégáktól kaphassák meg azt az élményt, hogy végül azt mondhassák barátaiknak:

”Nem tudom mitől, de ez tökéletes kiszolgálás volt!”

---

A fejlődés 9 éve

Boldog 9. születésnapot Creppy PalacsintaHáz!
9 év! Ennyi idő telt el, mióta először lenyomtuk a kék bejárati ajtó kilincsét, kihúztuk a nagykaput, és elindult egy akkor még bizonytalan, merész vállalkozásunk! Mit jelent számomra ez az időszak?
9 év! A fejlődés 9 éve!
A sors a feladás lehetőségét számtalan esetben eszünkbe jutatta. Igen, én magam is fel akartam adni...méghozzá nagyon sokszor. Nem megy azonnal? Várni kell a gyümölcsre? Azonnal kell a siker? Úgy gondoltam én is, hogy ha van egy nekem tetsző ötlet, az azonnal üdvrivalgással robban be a köztudatba. És fájtak a pofonok, amikor rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Amikor ér egy csalódás, vagy egy negatív kritika, hogy ez az ötlet mások számára valójában marhaság, vagy egy akadály, az ember legszívesebben elszaladna a világból. Én is sokszor gondoltam, hogy inkább eldobom az egészet, bukva a beleinvesztált energiát és munkát, és feladom. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan emberek erősítenek, akik ezt sohasem engedték. Mert igenis kell a támogató közeg, hogy a nehéz helyzetekben ne engedjék feladni a harcot, és megtanítottak arra, hogy ha akadályba ütközöm, dupla erővel kell előre törni.
9 év! A fejlődés 9 éve!
Tanulni kell minden apró jelből, eseményből, és figyelni a nagyvilág dolgait, hogy a trendet tartani, esetleg teremteni tudjuk. Nem mondom, hogy divatdiktátorok vagyunk, de bízom benne, az általunk elindított gasztro-forradalom elindított egy kis folyamatot, ami beindítja az emberek fantáziáját, hogy a gasztronómia egyik különleges vonalát merjék felfedezni, eltérni a sablontól. Mert amit ismerünk, az kényelmes, de nem képes adni a különlegesség izgalmát. Mert ami kényelmes, az jó, de nincs benne az újítás varázsa. Az újítás pedig előrelépést sugall, egyfajta dinamikát, a mi esetünkben egy új gasztronómiai vonal megismerését. És minél kíváncsiabb a természetünk, annál több dolgot fedezhetünk fel, annál több tudásra tehetünk szert, ami előnyt jelent az élet bármely területén.
9 év! A fejlődés 9 éve!
Köszönöm mindenkinek ezt a 9 hasznos évet: családomnak, akik a pofonoknál is a "dupla erővel előre törni erőt adták", kollegáimnak, akik alázattal végezték azt a sok munkát, amit az "agymenéseimmel" kitaláltam számukra, köszönöm minden üzletfelemnek, akik révén folyamatosan prógálgatom és tanulom, hogyan lehet a legjobbat kihozni adott helyzetből, valamint köszönöm minden bátor gasztro-forradalmár szemléletű vendégünknek, akik vették a merszet és kipróbálták a különleges, néha abszurdnak hangzó palacsintakreálmányainkat.
9 év! A fejlődés 9 éve!
Eljutottunk csapatommal együtt valahova, amire rendkívül büszke vagyok! Jólesik egy percre megállni, és visszagondolni min volt a fókusz 9 éve, 5 éve, vagy esetleg éppen 365 nappal ezelőtt, amikor remegő hangon mutattam be a nagyközönségnek a Creppyt. El sem hiszem ez idő alatt mennyi minden történt és hogy felgyorsultak az események, elképesztő hogy fért bele ennyi sztori ebbe a kis időszakba. Izgalommal várom az elkövetkező hónapokat, mert én már tudom, hogy nagy durranásra készül a Creppy teljes csapatával együtt! Bízom benne, és titkon tudom is, hogy a PalacsintaHáz 10 születésnapját is méltó módon fogjuk megünnepelni, hiszen egy évtized történetét kell lezárnunk. Addig pedig még rengeteg még a feladat, a kihívás és szeretném, ha minél több élményt adhatna a Creppy, és a Palacsinta gasztronómiai vonala mindenkinek.

A palacsinták ferrarija

A jó ötlet a konyhában hever

Kerek, lapos, általában csavarják, de van, mikor négyszögletűre hajtják. Főként édesen esszük, ez alól talán csak a jól ismert hortobágyi húsos változat a kivétel. Tulajdonképpen ennyi a magyar gasztronómiában a palacsinta története. Oszlánczi Réka azonban meglátta a lehetőséget: egy mára  országosan ismert éttermet vitt sikerre a lapos tésztára alapozva. A PalacsintaHáz nem egy újabb étterem a sok közül, nem is amolyan retro, strand mellett lévő, nagyi lekváros palacsintáját sütögető vállalkozás. Nem álltak be a sorba, az étterem különleges, ugyanakkor meghitt és elegáns.

Sajnálom, de a közeljövőben kizárólag palacsintát ehet - közli a doktor a páciensével. És attól meggyógyulok? - hangzik a meglepett beteg kérdése. Nem, de csak az fér be ajtó alatt... Akkor jutott eszembe ez a kissé szakállas vicc, mikor a Miskolc szívében található PalacsintaHáz étlapját tanulmányoztam míg az étterem tulajdonosára vártam. Itt annyi palacsintavariáció közül választhatna ugyanis a vicc főszereplője, hogy jó ideig nem ismétlődne a menü. Sokáig azonban nem jutottam a számolásban, ugyanis megérkezett címlapsztorink alanya, Oszlánczi Réka.

- Több, mint nyolcvanféle édes és sós palacsintát kínálunk - árulja el a ház tulajdonosa.

- Miért éppen palacsinta? - vágok egyből a közepébe. -  A PalacsintaHáz koncepciójának kidolgozásakor mindenképpen olyan étterem nyitásában gondolkodtunk, mely szakít a vendéglátás hagyományaival. Újat, különlegeset szerettünk volna létrehozni. Ehhez jött a palacsinta ötlete, melyben korlátlan lehetőségeket láttunk, erre és a fantáziánkra építve bármit létre tudunk hozni a gasztronómia területén. Palacsintakreációink édesanyámmal, Oszláncziné Ágival, a konyha főséfjével, főfelügyelőjével közös agyalásaink eredményeként jönnek létre, folyamatosan találjuk ki az új fogásokat. A PalacsintaHáz csapatának többi tagjával ezután nevet, sőt történetet is adunk nekik, mely egy újabb jövőbeni tervünk része lesz, de ne szaladjunk ennyire előre… Valódi élményt nyújtunk egy-egy fogással. Izgalmas kihívás folyamatosan megújulni, új receptekkel előrukkolni, melyekben a palacsinta mindig megmutatja sokoldalúságát, variálhatóságát. Számos vendégünk egy egyszerű palacsintázóként gondolt a PalacsintaHázra, amíg el nem látogatott hozzánk, mivel fejükben a klasszikus kakaós, lekváros, túrós változatok éltek. Mindamellett, hogy ezek ugyanúgy megtalálhatóak az étlapon, fő profilunk és védjegyünk az a több tucat ételköltemény, amit immár 7 éve kínálunk. Megtapasztalván kínálatunkat csak ámulnak, fényképeznek, világgá kürtölnek, és általában többször visszatérnek. Hasonlatképpen azt tudom mondani talán, hogy az autó is csak egy jármű, viszont mekkora különbség van egy Lada és egy Ferrari között. Nos, talán ezzel tudom szemléltetni a különbséget.

- Mikorra nyúlik vissza a PalacsintaHáz története? - 2006 őszén kezdődött minden, amikoris a régi kulturális hagyományokkal rendelkező, Miskolc avasi pince világának a szívében, a belvárostól pár percnyi sétára megnyitott a PalacsintaHáz. Különleges tervekkel és nagy reményekkel telve indult el útjára Miskolc legújabb étterme akkor, melyből az évek során a régió egyik legnépszerűbb, és mondhatni országszerte hírnevet szerző vendéglátó egységévé nőtte ki magát. Az étterem fő csapásvonala a kezdetektől a palacsintára épülő ételkülönlegességek magas szintű prezentálása volt.

- 2006-ban tetted ki az éttermed ajtajára a nyitva táblát, nem sokkal később azonban Magyarországot is utolérte a gazdasági válság. A PalacsintaHázat hogyan érintették a megváltozott gazdasági körülmények? - A vállalkozás kezdeti időszaka nem volt zökkenőmentes. Az indulás első hónapjaiban szinte csak negatívumot kaptunk, a vállalkozás inkább volt pénznyelő, mint pénznyerő, illetve a külső hatások is inkább ellenünk dolgoztak, mint mellettünk. Mindezeken túl 2007 második felében, úgy egy évvel a nyitást követően, elkezdett kibontakozni a globális gazdasági válság, mely átértékelésre késztette a világ, az ország és az emberek gazdasági hozzáállását, nem kell mondanom, hogy nem pozitív irányban. Az ideálisnak nem mondható körülményeket pedig végigkísérte a tény, hogy az étterem az ország egyik mostohagyermekeként kezelt megyeszékhelyén, Miskolcon kezdte működését, ahol a gyenge gazdaság, kevés lehetőség, és óriási munkanélküliség uralkodott. Ezen negatív külső körülményekhez jött még, hogy iszonyú nehéz volt számomra fiatal, női vezetőként elfogadtatnom magam, ezen a területen is halmozottan hátrányos helyzetűként indultam. Többek között ezért is kellett sokat tanulnom a vállalkozás humán oldalának kezeléséről, melyben a PalacsintaHáz csapatának együttes tapasztalatai és értékes, közös gondolatai is sokat segítettek. Az önképzést egyébként is fontos részének tartom egy vállalkozás fejlesztésének, ugyanis vallom, hogy a vállalkozás akkor halad előre, ha a vezetősége is vele fejlődik mind személyiségében, szaktudásában, mind vezetői kvalitásai területén.

- Említetted a PalacsintaHáz csapatát. Mesélnél bővebben erről? - Szintén büszkén jelentem ki, hogy ez a különleges, kulináris élmény-központ mára alapvetően egy közel tíz embernek munkát, megélhetést biztosító vállalkozássá nőtte ki magát, bár még nagyon gyerekcipőben járunk, terveink egyre nagyobb szabásúak, merészen gondolunk a jövőre. A vállalkozás fejlődése mellett pedig az egyik legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy mára teljes mértékben elfogadtak, mint sikeres, fiatal, női vállalkozót. A fenti eredményekhez viszont elengedhetetlen volt az, hogy a PalacsintaHáz mögött egy profi vezetői stáb álljon, akik egyedi rendszer alapján, egységes erővel, szigorúan meghatározott részterületekkel felügyelik, irányítják az étterem folyamatait. A csapatban mindenkinek megvan a saját területe, amiért felel, mely területén mindenki profi munkát végez. Van pénzügyi vezető, van aki berendezések műszaki állapotát tartja naprakészen és van persze, aki az alkalmazottakért, illetve a konyha működéséért felel. No, és persze tagja a csapatnak egy marketinges vezető is. Ez a csapatmunka elegyíti a múlt értékes rutinját, a jelen, illetve a jövő dinamikus, modern gondolkodásmódjával.
- Ha már említetted a marketinget. Túlzás nélkül állíthatom, profik vagytok ebben is: Facebook, honlap, blog... Az összes fontos online felületen jelen vagytok. - Ez egy  saját védjegyű rendszer alapján felépített partizán-marketing, melynek eszközeivel és meglepő húzásaival szintén szakítottunk a hagyományos vonallal, önerőből, kis költségvetéssel óriási eredményeket produkálva. Kiemelném igényes, naprakész honlapunk, mely minden aktuális kérdésre kielégítő válasszal szolgál. Facebook felületünkön napi szinten kommunikálunk rajongóinkkal, valamint saját bloggerünk, Stam Tanker vicces, néha elgondolkodtató agyömlései szórakoztatják a rajongókat. PalacsintaHáz Fan Club kártya rendszerünk szintén hatalmas sikernek örvend, ezáltal bárki díjmentesen tagja lehet a PalacsintaHáz rajongói családjának, amiért cserébe egyedi akciókat, kedvezményeket vehet igénybe, illetve havi több igényes hírlevelet olvashat a PalacsintaHáz életéről, eseményeiről. A PalacsintaHáz Fan club kártya nem pontgyűjtő, nem jogosít állandó kedvezményre, viszont tulajdonosai mindig kapnak egyedi akciót, részt vehetnek nyereményjátékokban, vagy választhatnak személyre szabott étlapunkról. Úgy gondolom, ez is egyedi a magyar vendéglátás világában.

- Mindezek elegendőek ahhoz, hogy a vendégek ne csak kipróbálják a palacsintakülönlegességeket, hanem vissza is térjenek hozzátok? - A 21. század pörgős világában nehezen lelünk értékekre, főként a kényelmi szolgáltatások területén. Ez egyre keményebb feladat az ezzel foglalkozóknak, egyre többet és egyre izzasztóbban kell dolgoznia annak, aki ebben a világban akar letenni valamit az asztalra. Ez hasznos kiválasztódást eredményez, mert a gyenge színvonal, az üres szolgáltatások száma emiatt zsugorodik, kizárólag az igényességet, valódi különlegességet nyújtók tudnak hosszú távon talpon maradni. A valós erőfeszítés és a tudatos tervezés hoz csak eredményt, melyekkel a nap nap után megújulni tudó vállalkozások tudnak előre haladni. A PalacsintaHázban baráti hangulatban fogadjuk összes vendégünket, akiknél fontosabb személyek nem léteznek számunkra.

- A www.palacsintahaz.com alapján több ismert személyiséget is barátként üdvözölhettek az étteremben. - Visszatérő vendégeink között számos ismert név is szerepel, akikre ugyanolyan büszkék vagyunk, mint az összes többi vendégünkre. A teljesség igénye nélkül említenék néhány ismertebb arcot: Sipos F. Tamás visszatérő vendégünk, ha Miskolc környékén, vagy a városban jár, soha nem hagyja ki a PalacsintaHázat. Katus Attilával partnerségi viszonyban állunk, rendszeres résztvevője rendezvényeinknek. Miskolc élvonalbeli labdarúgó csapata, a DVTK volt spanyol armadája - Luque, Fernando és Gallardo - pedig sokadszori látogatásukkor elmondták, hogy az egyik fő ok, amiért rendszeresen meglátogatják a PalacsintaHázat az az, hogy olyan, mintha ide hazajönnének. Mindezeken kívül a közelmúltban a Tankcsapda teljes stábja nyalogatta minden ujját vacsorája után, hálából meginvitálva az egész PalacsintaHáz csapatot vezetőstől, igazgatóstól, alkalmazottastól a Sportcsarnokban tartott nagykoncertjükre. Csapatszinten toltuk a metálvillát aznap este! Az angyalarcú énekes, Pál Dénes családostól ünnepelt nálunk több alkalommal. A helyi sportélet, a már említett DVTK és a Jegesmedvék számos jelenlegi és egykori kiválósága palacsintázott nálunk több alkalommal, valamint nagyszerű vacsora mellett hallgattuk a néhai Erőss Zsolt és dr. Csernus Imre építő gondolatait. Vadon Jani miskolci körtúrájába beiktatva látogatott el a PalacsintaHázba egyik késő este, és nem bánta meg, elmondása szerint megérte felvenni az útirány tervbe az éttermet. Ez a felsorolás persze nem teljes, folyamatosan érkeznek ismert arcok a hozzánk, ugyanis a PalacsinataHáz is ismert arc a vendéglátásban.

- Mesélnél bővebben a Katus Attila-féle vonalról? Egyátalán: hogyan fér meg egymás mellett a palacsinta és a fitnesz? - A sport és az egészséges táplálkozás nagyon fontos részét képezi az életemnek - idén júniusban aerobic sportedzői oklevelet is szereztem -, és ezt a PalacsintaHáz kínálatába is szerettem volna becsempészni. Szerencsém volt felvenni a kapcsolatot aerobic világbajnokunkkal, aki támogatott ebben a  koncepcióban: idén májustól létrejött Katusfood kínálatunk, mely  a Katus Attila nevével fémjelzett, szénhidrátcsökkentett  alapanyagok felhasználásával készült egészségesebb palacsintákat, és egyéb ételeket-italokat  rejt magában, hogy azok a vendégeink is élvezni tudják mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül a palacsintázás örömeit, akik éppen diétáznak, vagy csupán az egészséges életmód hívei. Hozzáteszem, számomra a Katusfood palacsinták bármely étlapon szereplő palacsintánkkal felveszik a versenyt, ha nem finomabbak….

- Sport, saját vállalkozás, sikerek. Mindez az országnak azon szegletében, ahol nem a legkedvezőbbek a feltételek. Persze amellett se menjünk el, hogy fiatal, csinos nő vagy. S ahogy látom, kellően elszánt is. Mit tanácsolsz a kezdő vállalkozóknak? - A sok, kitartó erőfeszítés eredményeként büszkén mondhatom, hogy mára a PalacsintaHáz a régió egyik legnépszerűbb éttermévé nőtte ki magát, országos hírnévre tett szert. Büszke vagyok arra, hogy a sok viszontagság ellenére szilárdan áll a ház, hogy egyre több rajongónk van, és hogy a PalacsintaHáz csapata talán erősebb, mint valaha. Továbbá számomra minden egyes mosoly vendégeim arcán visszajelzés arról, hogy jól érzik magukat az étteremben, maximálisan elégedettek velünk, és hogy egy új, egyedi gasztronómiai élményt nyújthattunk számukra. A fiatal vállalkozóknak tapasztalataim alapján annyit tudnék elmondani, hogy találjanak ki egy működőképes ötletet, azonosuljanak vele, dolgozzanak ki célokat hozzá, és csinálják kitartóan, keményen, meglesz az eredménye. Merj nagyot álmodni, annak az ereje nélkül nem működik hosszú távon. Ha pedig csak az ötlet hiányzik, akkor keress minket bátran, segítünk!

- Ahogy az interjú során megismertelek, úgy sejtem, nem ülsz a babérjaidon. Mik a tervek? - A  középtávú céljaink között meghatározó jelentőségű a terjeszkedés elindítása. A folyamatos pozitív visszajelzések, a törzsvevői kör és a rajongói klub robbanásszerű növekedése és az immár országos ismertségünk mind megerősítették bennünket abban, hogy meg kell mutatnunk ízeinket, különleges világunkat, az egész PalacsintaHáz érzést a nagyvilágnak. Ez motivált minket abban, hogy kidolgozzunk egy teljes franchise rendszert, hogy több üzletet összefogva, közös marketinggel, közös rendszerben dolgozva egyre magasabb szintre emeljük üzletünk forgalmát, öregbítsük a PalacsintaHáz legendás jó hírnevét. Jelenleg is ezen rendszer finomításán dolgozik a csapat, és mielőbb szeretnénk olyan partnereket is felkutatni, akik méltó munkatársai tudnának lenni a PalacsintaHáznak.

A cikk lelőhelye:
VÁLLALKOZZ ITTHON MAGAZIN - 2013/1 szám A jó ötlet a konyhában hever

Vállakozzitthon címlap

VállItthoncikk2VállItthon cikk